Ráncok megelőzése

2022.09.15

Előzd meg a ráncokat!


Hiába nem akarjuk, előbb-utóbb mindenki bőrén megjelennek. Amire egyáltalán törekedni lehet, az az, hogy ne idő előtt jelenjenek meg az apró gyűrődések az arcon.
A ráncok kialakulásukban az életkor mellett óriási szerepük van az életmódnak, a rossz szokásoknak, rossz beidegződéseknek, és a hiányos vagy túlzásba vitt bőrápolásnak. Éppen ezért jól tesszük, ha már időben felvilágosítjuk fiatal vendégeinket arról, hogy mire vigyázzanak, ha sokáig szeretnék megőrizni bőrük fiatalos kinézetét.
Az eredményes kezelés érdekében érdemes megkülönböztetni a ráncokat aszerint, hogy keletkezésüknek mi volt a fő kiváltója: mimikai ráncok, vízhiány okozta ráncok, atrófiás, azaz a kötőszövet leépülése általi ráncok.
Mimikai ráncok
Már egészen fiatalon, a harmincas évek tájékán, hibás beidegződés hatására, bizonyos arcizmok tartós megfeszülése a homlokon, a szemek és a száj körül úgynevezett mimikai ráncokat hozhat létre. Míg a huszonéveseknél, amikor az ember még tele van optimizmussal, tervekkel, s még friss, üde a bőr, ezek a rossz szokásból eredő ráncok nem változtatják meg jelentősen a nagyon fiatal arcot, addig harminc felett, amikor az arcvonásokon az életvitel nyomai is visszatükröződnek, a bevésődött ráncok (a csodálkozó tekintet vízszintes csíkjai a homlokon, a hunyorítás szarkalábjai a szemeknél, a düh és az elkeseredés függőleges-ráncai az orr-ajak vonalában, a dohányzás vagy szájcsücsörítés hatására kialakult ajak körüli barázdák) már kifejezetten zavaróvá válnak.
A kozmetikus dönthet a szokásos anti-aging kezelés mellett, amelyet galvánáramos kezeléssel egészíthet ki. Ez a kombináció időben alkalmazva, amikor még az izmok megfeszítése még nem nagyon mélyen rögzült, csökkenthetik a mimikai ráncokat.
Egy klasszikus arcmasszázs ? főleg ha megfelelő akupresszúrás pontokra is hatással van ? vagy egy mókusszőr-ecsetes nyirokstimuláció ? főleg, ha az egész testet ellazító wellness-masszázzsal együtt végezzük ? képes teljesen ellazítani az arcizmokat, emellett serkenti a vérkeringést is, nyugodt, sugárzó arckifejezést eredményezve.
Otthoni bőrápolás: Nyugtató és izomgörcsoldó hatású szérumok, valamint peptideket tartalmazó szemkrémek is javasolhatók. Az úgynevezett effekt-készítmények, melyek gyakran polimereket tartalmaznak, több órára csökkenthetik a mimikai ráncocskákat. A botoxhoz hasonló hatóanyagok, valamint a hibiszkusz-kivonat oldja a mikrofeszültségeket, és ezáltal a mimikai ráncokat is csökkenti. Tartós hatás természetesen a rossz szokások és a stressz leküzdése esetén várható. Ebben segíthetnek az olyan technikák, mint például a jóga vagy az autogén tréning.


Vízhiány okozta ráncok és barázdák

A vízhiány okozta ráncok a természetes öregedési folyamattal egyre intenzívebbé válnak. Kezdetben az úgynevezett ?első? ráncocskák még nem változtatják meg erőteljesen a bőr képét, és általában egész könnyű ?elsimítani? őket azáltal, hogy extra adag vízhez/nedvhez juttatjuk a bőrt. A bőr hidratálásához szérumot vagy hatóanyag-koncentrátumot is felhasználhatunk a kezelés során. Érdemes a napi ásványvízfogyasztást ilyenkor megnövelni, hogy a szervezet esetleges folyadékhiányát belülről is biztosítsuk. 

Megfigyelhető, hogy ha valaki elhanyagolja a rendszeres, a napi 2-3 liter folyadékbevitelt, az nagyon gyorsan meglátszik a bőrön, de igaz az is, hogy ha pozitív értelemben változtatunk a folyadékfogyasztási szokásainkon, az is mondhatni hamar kiül az arcunkra: a bőr simább és feszesebb lesz.
A szaruréteg kiszáradását okozhatják a helytelen bőrápolási szokások, a szervezet anyagcsere-folyamatainak lassulása, a szervezetet igénybe vevő életmód. Az élvezeti cikkek rendszeres fogyasztása (kávé, alkohol, cigaretta) szintén hátrányosan befolyásolják a bőrkép alakulását, mert többnyire kiszárítják a bőrt.
Az UV-fény egy további ráncképző tényező (photo-aging), ? az ésszerű és mértékletes napozás, illetve a megfelelő fényvédelem az ellenszere. 

Mindezt érdemes kiegészíteni egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres mozgással és pihenéssel ? a bőr meghálálja, ha optimális a táplálékellátása, és az anyagcseréje.
A túlzott szaruképződést a kozmetikusnak először gyümölcssavas készítménnyel csökkentenie kell. 

Az ultrahanggal végzett hidratáló anti-aging kezelések lassítják a szarusodás folyamatát; ugyanakkor serkentik a bőr természetes megújulási folyamatait, helyreállítják a vízmegtartó struktúrát (Natural Moisturizing Factor: NMF). 

Rendszeres alkalmazás esetén így megőrizhető a bőr belső egyensúlya és megerősíthető védekezőképessége a külső hatásokkal szemben.
Probiotikus hatóanyag-komplexek, nagyhatású algakivonatok, hyaluronsavak, aminosavak és könnyű bőrápoló olajok fokozzák a bőr természetes nedvesítő tényezőjét, javítják a bőr saját védekező képességét, lassítják a természetes öregedési folyamat hatására kialakuló ráncok megjelenését.
A finom, sima, üde arcbőr megtartásához elengedhetetlen a következetes és rendszeres otthoni bőrápolás. Húsz éves kor fölött a napi bőrápolásnak este rutinszerűen tartalmaznia kell egy bőrpuhító arctisztítást, nappal az arc hidratálókrémmel történő bekenését, valamint egy könnyű, géles szemápolást.
A napi arcápolásnak a bőr aktuális igényhez kell igazodnia. Lehetnek benne folyadékpótló szérumok, ampullák, rendszeres enzim-peelingek ? mindezek segítik hosszabb távon is megőrizni a bőr fiatalosságát.


A kötőszövet leépülése miatti ráncok


A korral a bőrünk ugyanúgy elfárad, mint általában a szervezettünk. Legelőször az arcon, a nyakon, a kézfejen és az alkaron vesszük észre az öregedés látható jeleit: a bőr alatti zsírszövet volumene idővel lecsökken, a bőr elvékonyodik. A sejtosztódás lelassul, a kötőszövet kollagénrostjai átalakulnak.,
A dermisz kötőszöveti támasztószövete, amely a kollagén- és az elasztin-rostokat fogja össze, jelentősen átalakul, csökken a rugalmassága.

 Ezt a folyamatot, a természetes öregedés mellett az életmódváltozás, és gyakran a nem megfelelő bőrápolás is erősen befolyásolja. Az évekkel és a bőr szerkezetének változásával egyre több és egyre mélyebb ráncok jelennek meg.

Az aktiváló és regeneráló gépi anti-aging kezelések javítják a bőr volumenét, mérséklik a ráncokat és serkentik a kollagénszintézist a bőrben.?
Az anti-aging kezeléseket kúraszerűen ajánlott elvégezni. Ez azt jelenti, hogy viszonylag rövid időközönként, heti 1-2 alkalommal legalább nyolc kezelés ajánlott. 

A modellázsok (okklúzív kezelések) is támogatják a bőr hatóanyagfelvevő képességét. A gyakori kezelés hatására a bőr depót képezhet a hatóanyagokból, s így stabilizálódhat a bőr tartószerkezete. A kúra után természetesen négyhetente rendszeres megtartó kezelések szükségesek, ami egészséges életmód mellett tartósíthatja az eredményt.

Érettebb bőr esetén többet kell foglalkozni a bőr ápolásával. Az enyhe, zsírpótló tisztításon kívül a bőrnek védelmet adó nappali krémre is szüksége van, továbbá regeneráló éjszakai krém használatára, valamint felépítő szemkrémre, mivel a bőr a szem körüli területen különösen vékony és ráncos lehet. 

Általánosságban elmondható, hogy a bőrt minden szituációban védeni, óvni kell, mert csak így sikerülhet valamelyest megőrizni fiatalosságát, és a ráncok megjelenését minél tovább kitolni.
Az otthoni ápolást anti-aging ampullákkal és szérumokkal, tápláló pakolásokkal, maszkokkal ajánlatos kombinálni. Heti egy-két alkalommal érdemes enzimpeelinget is használni, amely fellazítja az elhalt szarusejteket, amelyeket így könnyebb eltávolítani. A sima, puha bőrbe lényegesen könnyebben szívódnak fel a hatóanyagok.

Hyaluronsavas készítmények, peptidek, vitamin-komplexek és hidegen sajtolt növényi olajok táplálják a bőrt, serkentik a kollagéntermelődést, fokozzák rugalmasságát.
Ezek a hatóanyagok mélyen behatolnak a bőrbe, és segítik optimális tápanyagellátását.


www.beauty-forum

Szerző: Markovics Vera, fitoterapeuta képzésben részt vett újságíró, kozmetikus